Oreos torta

Egyszerű az elkészítése és nagyon finom.

Bonbonok

 

Az első bonbonjaim kávé töltelékkel, trüffel krémmel persze azért becsúszott pár trüffel golyó és kókuszgolyó is :)

Chia magos bodzakrémmel töltött piskóta

Chia magos bodzakrémmel töltött piskóta ehető rózsával

Szerettem volna egy olyan receptet alkotni, ami kicsit belecsempészi a nyár ìzét ebbe a tortába és most pont, itt van a szezonja, így kapóra jött a bodza. Lehet belőle bodzaszörpöt, lekvárt, dzsemet és persze krémet is készíteni. Kicsit büszke vagyok magamra, hisz ez az első recept, amit én saját magam alkottam, persze kell rajta még finomítani, de így is nagyon jó illata, íze lett. Rájöttem miközben készítettem a süteményt (és kitaláltam a receptet), hogy az ehető virágokból lehet a legjobb dolgokat kihozni. A tortakészítés elején árvácskát akartam tenni a torta tetejére, de mivel csak rózsa volt itthon, így ez került a tetejére, azt hiszem így is nagyon jó lett, vagy legalábbis remélem, hogy nektek is elnyeri a tetszéseteket. 

 

Egyszóval tehát, ha van egy kis szabadidőd, akkor próbálkozz, kísérletezz, alkoss, mert a végén lehet egy csodát, hozol össze.

 

Csoki torta

Egy narancsos-csokis csoda torta, legalábbis szerintem, minden egyes tortánál úgy érzem, hogy egy kicsit "beleszeretek" persze csak idézőjelesen :) bár tudniillik soha nem vagyok megelégedve, ha mindenki azt is mondja milyen szép lett, mindig látom a hibákat, utólag mindig rájövök, mit kell rajta még javítani mire kellett volna még figyelni. Ettől függetlenül próbálok a magam mércéjéhez képest jót  és szépet alkotni. :) Természetesen saját cukortáblával és mini csoki táblákkal. 

Mini gyümölcsös joghurttorta

 

Egy kis élvezet ezen a szép nyári napon.

 

Csoki chips

Üdv mindenkinek!

Olyan régóta kerestem már egy receptet és láss csodát hétvégén megtaláltam magam sem hittem, volna. Csoki chipsnek vagy csoki keksznek nevezik, bár én inkább maradnék a csoki chips elnevezésnél az valahogy jobban illik hozzá. Ha már végre sikerült előkerítenem a receptet az internet segítségével, ki kellett próbálnom. Igazság szerint nem nagyon hittem benne, hogy valóban olyan lesz, mint amit én remélek, de olyan lett, el se tudom mondani mennyire, örültem neki.

                   Egy új díszítési ötlet a tortákra. Mostantól ezt fogom használni. :)